Főoldal | Harangadatok | Általános ismertető | Harangöntés | Öntők | Legnagyobb harangjaink | Szokások | Újdonságok | Linkek














Rádióriportok:

Napközben (2012.11.01.)


Napközben (2013.10.31.)


Napközben (2017. 02. 06.)




Interjúk újságoknak

Femina.hu - Mára szinte kihalt az egykor fontos hivatás: Bajkó Ferenc harangozó csodás világba kalauzol el

Evangélikus Élet - Zengő érc, amely Isten dicsőségét hirdeti Budapest harangjainak nyomában Bajkó Ferenccel

Magyar Nemzet - Harangok: különleges, zengő szobrok

Reformátusok Lapja - Hívogató kondulások nyomában


Bemutatkozás



1984-ben születtem Budapesten. Gyerekkoromban megtetszett a harangoknak a hangja, ezért Kispesten nagymamámmal gyakran hallgattuk a környékbeli templomok harangozását. 2000-ben kezdtem el gyűjteni a harangok adatait. Egy református lelkész javaslatára felkerestem dr. Patay Pál (1914-2020) régész-kampananológust, a Magyarországi harangok eddig legnagyobb munkásságot maga mögött hagyó kutatóját, aki nagy tudásával és az ahhoz párosuló szerénységével tovább lelkesített e témában. Emellett megismerhettem Várady József kondói református lelkészt, aki áldozatos munkával a magyar református templomairól írt több könyvet, ezekben a harangokról is értékes adatokat lehet fellelni. Az ő munkája is példaértékű volt számomra. Az Öntödei Múzeum (ma Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjtemény) szervezésében számos harangtörténeti ankéton vehettem részt, amelyek segítettek abban, hogy elmélyüljek e témában, s ezeken láthattam, hogy több más szakember, kutató, történész foglalkozik harangokkal.

2004-ben fogalmazódott meg bennem, hogy a harangokról gyűjtött információkat szeretném az interneten közzétenni, akkor indult a Magyar Harangok Honlap. Azóta 2022 nyaráig 623 toronyban és haranglábban tettem személyesen látogatást. Munkámat non-profit jelleggel, hivatásként, ismeretterjesztő céllal végzem. Szeretném, ha a tornyokban rejlő nemzeti kincset, a bronzba öntött, zengő történelmet minél többen megismernék. Minden torony számos titkot, régmúlt történetet rejt, ezek feltárása, felkutatása, közzététele nagy örömöt jelent a számomra, és ezt az örömöt szeretném továbbadni.

"Mikor a harang szól, s hangja égig hatol, hittel, s áhítattal sóhajts az Istenhez"



Bajkó Ferenc




Publikációk, írások, cikkek, interjúk, hivatkozások:


A magyarországi evangélikus harangokról

A monori templom a ha­rang­ku­ta­tó sze­mé­vel

Üzenet a múltból

Hősök harangjai – Zengő emlékművek

Harangok a rákoscsabai templomokban

Harangok az evangélikus haranglábban

Harangok az Értéktárba

Az utolsó magyar király harangja

Némaságra ítélve

A Szilágyi Dezső térről Szemeretelepre

A pesti szlovákok harangja

Göllei harangok

OMBKE - Képek Bajkó Ferenc előadásáról

Mi Rádiónk

Evangélikusok a XVIII. kerületben

Harangokba öntött emlékezet (Szent Kereszt Magazin)

Mit rejtenek a nyíregyházi tornyok? További cikkek:

Ceglédi panoráma

Szabad hajdú (1)

Szabad hajdú (2)







Minden jog fenntartva! A weboldalakon található dokumentumok másolása és felhasználása, más honlapokon, sajtóban, médiában való közzététele csak a szerkesztő írásos engedélyével, és az engedélyben leírtak betartásával lehetséges.

Ez alól kivételt képeznek az egyházak. Az egyházak (plébániák, gyülekezetek stb) az oldal bármely tartalmát (képeket, videókat, adatokat) külön kérés nélkül felhasználhatják. A képekből az alábbi e-mail címre érkező kérésre nagyobb felbontásúakat is tudok adni.

Webmester: Bajkó Ferenc  

E-mail: magyarharangok@gmail.com